Csillagkabinok az Őrségben

Kabinok

Az álom

Az álom az volt, hogy alkossunk egy helyet, ami távol tart a mindennapoktól, lassulásra ösztönöz és a szabadság megtalálására a természetben. Megalkottunk három egyedi kabinházat az Őrségben, Viszákon, ahol körbe ölel a természet és közelebb kerülsz a csillagokhoz.

A kabinok

Az Őrség természetessége és a csillagok, valamint a világűr táplálta ötleteinket. A kabinok teljesen újak, első ránézésre három ugyanolyan házikót látsz, de valójában más stílusviláguk van belülről. Leginkább színük alapján lehet megkülönböztetni: a természet ihlette zöld, a vörös bolygóra emlékeztető vörös és a bohém sárga.

Tiétek. Mindenkié

A 6.000 négyzetméteres birtok, ami leginkább egy elhatárolt szigetre emlékeztet. A falucska félreeső részén, a fedélzeten átnövő fákkal és a faborítású kabinok valóban elmerülnek a természetben.
Minden kabinházhoz privát terasz és jacuzzi tartozik, így tiétek a nyugalom. Közös sütögetések, grillezések és beszélgetések a tágas, felszerelt nyári konyhában a közösségé.

Mindent és semmit pihenés

Úgy alkottuk meg a Csillagkabinokat, hogy mindent és semmit tudsz egyszerre csinálni az Őrségben.
Mindent, vagyis csillagtúrákat, sétákat az erdőkben, felfedezni a hagyományokat, igazán karakteres helyi ízeket kóstolni... A határ a csillagos ég.
Semmit nem csinálni, azaz a privát jacuzziban órákon át lazítani, kémlelni a csillagokat, vagy egy könyvet elolvasni amire régóta nem jutott idő, egyszerűen csak lenni a természet társaságában.

Kikapcsolni, elmélyedni, átélni, megélni, álmodozni.
Egy utazás akkor a legjobb, ha annyi élményt tudtok gyűjteni, ahány csillag van az égen.
Ehhez tökéletes választás az Őrség, és a Csillagkabinok.
VILÁGŰR + TERMÉSZET

Space POP - a bohém sárga
2 + 2 fő részére

Egy világító égboltra nézel és máris egy alakot, formát fürkészel a szemeddel ami emlékeztet valamire? Igen, ez ismerős. A fantáziának itt sosincs határa, lényeg a játékosság! Space POP kabinunk ezért a bohémságot, bolygókat és a vadregényes világot testesíti meg.

Alapterülete 36 nm, de a két galériának köszönhetően a hasznos terület 54 nm. Az alsó szinten található a nappali és konyharész, valamint egy fürdőszoba mellékhelyiséggel. A nappali felett a hálószoba, míg a fürdőszoba felett egy műfűvel borított "chill" galéria van. Izgalmas elemek és színek jelennek meg a kabinban, melybe egy csillagvizsgálót is becsempésztünk. A teraszon elhelyezett jacuzziból bármikor kémlelhetjük az eget, és éjszaka a csillagokat.

MARS + TERMÉSZET

Hey Mars! - a meghitt vörös
2 + 2 fő részére

Mindig is szerettünk felfedezni. Erdőt, karakteres helyeket, sötét égbolton fényeket. Amíg ez a fény nem alszik ki bennünk, addig jó helyen vagyunk. Egy kis élénkségre vágysz? Vörös bolygóra emlékeztető HeyMars kabinunk pontosan ennek ad teret.

Alapterülete 36 nm, de a két galériának köszönhetően a hasznos terület 54 nm. Az alsó szinten található a nappali és konyharész, valamint egy fürdőszoba mellékhelyiséggel. A nappali felett a hálószoba, míg a fürdőszoba felett egy műfűvel borított "chill" galéria van. Izgalmas elemek és színek jelennek meg a kabinban, melybe egy csillagvizsgálót is becsempésztünk. A teraszon elhelyezett jacuzziból bármikor kémlelhetjük az eget, és éjszaka a csillagokat.

HOLD + TERMÉSZET

HyperMoon - a kirobbanóan zöld

Már gyerekkorunk óta kölcsönös a ragaszkodás az Őrséggel, így nem volt kérdés, az egyik kabinházat erre formázzuk! Így lett a HyperMoon kirobbanóan zöld, határtalan, mint az égbolt és az őrségi erdők.

Alapterülete 36 nm, de a két galériának köszönhetően a hasznos terület 54 nm. Az alsó szinten található a nappali és konyharész, valamint egy fürdőszoba mellékhelyiséggel. A nappali felett a hálószoba, míg a fürdőszoba felett egy műfűvel borított "chill" galéria van. Izgalmas elemek és színek jelennek meg a kabinban, melybe egy csillagvizsgálót is becsempésztünk. A teraszon elhelyezett jacuzziból bármikor kémlelhetjük az eget, és éjszaka a csillagokat.

ÍZEK + ÉLMÉNYEK

Fenséges őrségi reggeli

A reggeli kosár tartalmának szinte minden része helyi termelőktől származik, házias jellegű, bőséges, változatos összeállítású (igyekszünk minden nap más finomsággal megtölteni). Belecsempésszük az Őrségre jellemző ízeket: tökmag, vargánya, helyi sajtok.

A reggeli csomag tartalma:

  • - 2 féle húskészítmény (füstölt sonka, füstölt tarja, csemege / paprikás szalámi)
  • - 2 féle sajt (tökmagos / diós félkemény sajt, fokhagymás tehéngomolya)
  • - rusztikus bagett
  • - helyi gyümölcsökből készített gyümölcslé (alma, alma-körte)
  • - helyi készítésű krémek (tojáskrém, körözött, vargányás / fokhagymás padlizsánkrém)
  • - tojások (nyers)
  • - vaj, áfonyalekvár / müzli
  • - tej
  • - zöldségek